A skalpolást - bármennyire is valótlannak hangzik - lehet, hogy a
fehérektől tanulták az indiánok. Mégpedig a spanyoloktól!... A
történelemből ismerheti mindenki: Amerika meghódítására indult
spanyolok javarészt lelketlen kalandorok voltak. Ezek tűzzel-vassal
pusztították a földjükhöz ragaszkodó, otthonukat, családjukat védelmező
indiánokat. A "jó" lelkek eleinte nem akarták irtani az indián
népet!... Megelégedtek azzal, hogy "harcképtelenné" tették őket.
Vagyis: minden elfogott indián férfinak vagy ifjúnak levágták a jobb
kezét! Mint egykorú feljegyzések igazolják: volt nap, amikor több ezer
indiánnak hullott le így a jobb keze, a spanyol hóhérok tőkéjén...
Így ment ez hosszú időn keresztül. Azonban nem vezetett semmi
"eredményre". A jobbjától megfosztott indián baljába vette lándzsáját,
vagy kését és úgy védte tovább jogait. Sőt még nyilazni is tudott:
fekvő helyzetben, lábujjaival rögzítette íját és balkezével lőtte ki a
nyilakat. Kitűnően célzott így is. A meghalt harcosok fegyvereit pedig
az asszonyok és a gyermekek vették kezükbe!
Látva ezt a spanyol vezérek, tervszerű irtó hadjáratot kezdtek
valamennyi indián ellen. A parancsnokok állandó vérdíjat tűztek ki:
"Egy indián férfifej = három arany; minden indián nőfej = két arany;
gyermekfejek díja = egy arany!"
Csak a felmutatott fejek ellenében fizették ki az aranyakat. De az
elbomló tetemrészek miatt nagy járványok pusztították a katonákat... A
parancsnokok észbe kaptak. Módosították az indiánirtás technikáját: nem
kellett felmutatni a levágott fejeket; elég volt csak a meggyilkoltak
fejbőreit felmutatni az aranyak nyugtájaképpen!... Így kezdődött el a
fejbőrnyúzás, a skalpolás.
Az indiánokat nagyon elkeserítette a fehéreknek ez a becstelen tette.
Számukra a test megcsonkítása nagyobb bűn volt mindennél. A Túlvilágba
vetett hitük ugyanis megkövetelte tőlük, hogy halottaiknak testi
épségére vigyázzanak. Mert felfogásuk szerint, kinek holttestét
megcsonkították, annak lelke is csonkán kerül át az Örök
Vadászterületekre. Ezt pedig egy indián sem kívánta. Annyira nem, hogy
ha valamelyik törzstag bármi okból (pl. vadállatok szétmarcangolták)
csonkán került eltemetésre, az egész törzs közös nagy könyörgő
szertartásban fohászkodott a Nagy Szellemhez, hogy mindenható
hatalmánál fogva egyesítse újra a megholtnak testét, hogy lelke ismét
teljes épségben folytathassa életét az Örök Vadászterületeken!...
Az idők folyamán - minthogy az indiánirtás sohasem akart megszűnni -
elfásult az indiánlélek is. A fejbőrnyúzást a fehérek harci szokásának
fogták fel és maguk is elkezdték utánozni. Így harapódzott el törzsről
törzsre. Azonban igen sok indián nemzet maradt, amely nem tette a maga
harci szokásává. Sőt, századunk elején (1903-ban) Kanada északnyugati
részein olyan indián törzsekre is bukkantak, amelyek soha nem hallottak
a skalpolásról és nagyon felháborodtak, amikor tudomást szereztek róla.
© Indiánok . Minden jog fenntartva.
