Mezo - Amerika - Az olmékok (i.e. 1500 - i.sz. 2000)
A Mexikói-öböl partvidékén, az alacsonyan fekvő keleti síkságokon
alakult ki az első mezo-amerikai civilizáció. Az évi csapadék
mennyisége a 3000 millimétert is eléri. Ez volt az olmék kultúra
központja, itt találhatók a legfontosabb olmék lelőhelyek és
gyakorlatilag az összes ismert olmék kőszobor.Általában földváltó
földművelést folytattak. Nem voltak nagy városaik, szétszórtan éltek a
vidéken.A főbb olmék lelőhelyek vallási központok. Az olmék civilizáció
csúcspontján (i.e. 1150-900), St. Lorenzo területén,. a nagyszabású
építmények ellenére , csak 200 házhalmot találtak, amelyek
nyolcszáz-ezerfőnyi lakosságra engednek következtetni.A Nílus menti
kultúrák létrejöttéhez hasonlóan, elsősorban a jó művelési lehetőségek,
- s az ezzel együtt járó gyors népességnövekedés - járulhattak hozzá
legfőképpen a fejlett olmék - kultúra felemelkedéséhez. A városok
hiánya egyáltalán nem akadályozta a civilizáció fejlődését.Az olmék
civilizáció kronológiai besorolása hosszú ideig vita tárgyát képezte,
mivel a legtöbb maja-kutató elutasította, hogy ez a különös és nagyon
fejlett művészeti stílus - hatalmas bazaltfejeivel és jadeből
kifaragott csodálatos tárgyaival - időben megelőzhette a klasszikus
kori maja civilizációkat. Azonban az utóbbi három évtizedben
bebizonyosodott, az olmék - kultúra központja és peremvidéke létezett a
kialakulási korszakban. A kultúra két "horizontját" is ismerjük.Mezo
Amerikában az első művészeti alkotásokat az olmékok készítették. Az
olmékok művészete és építészete egyedülállóan gazdagította Mezo -
Amerika történelmét. Ők dolgoztak itt először nagy mennyiségű kővel és
ők alkották meg az első mezo - amerikai művészeti stílust. Művészi
tárgyaik -kivéve az uralkodót ábrázolók-elsősorban vallásos jelentést
hordoztak. Egyesítették állatok és emberek jellemző vonásait. Fontos
művészeti tárgyuk : a Las Limas-i figura, amely egy törökülésben ülő
fiatal férfit ábrázol, mely a "jaguárgyermeket" tartja karjában.A férfi
vállaira és térdeire négy különböző olmék istenség jellegzetes ,
hasított fejű ábrázolását vésték. Az olmék ikonográfiai ábrázolások
túlnyomó részét alkotó állatokat valószínűleg totemállatokként
tisztelték. Állatábrázolásaik jelzik, hogy a totemállatok kultuszának
forrása a tengerpart közelében fekvő trópusi őserdőben élő állatok
lehettek. Például: hárpiák, jaguár, kajmán, kígyó és a cápa.
Leglátványosabb szobraik: San Lorenzo, La Venta és Tres Zapotes óriási
emberfejei. A Mexikói-öböl partvidékén kívül talán a kereskedők ,
hittérítők vagy hadjáratok terjesztették el.A mezo - amerikai
kialakulási korszak utolsó szakaszaiban - i.e. 400-tól i.sz. 300-ig -
jelentősebb új fejlemények nem következtek be. A Mexikói - öbölmenti
síkságon és a maja alföldön megszilárdult a síkvidéki életforma.
Ekkortájt közeledett csúcspontja felé a maja kultúra, miközben az olmék
civilizáció hanyatlásnak indult, majd eltűnt.Az egyik jelentős lelet,
ami az olmék kultúrából ránkmaradt a La Venta - területén található
leletegyüttes, amely valószínűleg egy rituális felajánlás céljából
készített tárgyak ma sem kielégítően ismert csoportja, melyet a
radiokarbon vizsgálatok a középső kialakulási korszakra datálnak (kb.
i.e. 900-400).Hasonlóan fontos San Lorenzo, amely egy részletesen
feltérképezett rétegtani vizsgálattal feltárt lelőhely.(Valójában három
lelőhely együttese). San Lorenzo-t már i.e. 1500 körül kialakulási kori
népek lakták. Az itteni kultúra tetőpontját a San Lorenzo - fázis (i.e.
1200-900) időszakára datálják. Egy 50 méter magas fennsík tetején terül
el, mely nagyjából 1200 méter hosszan nyúlik el észak - déli irányban.
A Mexikói-öböl partvidékének olmék központjai közül San Lorenzo
méretével, az itt talált leletek számával és szépségével tűnik ki.
Mezo-Amerika első művészei az olmék szobrászok voltak.A szobraik
kifaragásához szükséges bazaltkövet a San Lorenzótól 80 kilóméterre
észak-északnyugatra található Tuxtla - hegységből termelték ki. San
Lorenzoban nyolc monumentális kőfejet találtak, közülük a legnagyobbak
2-3 méter magasak, és súlyuk 20 tonna. Ezek a fejek az egykori olmék
uralkodókat ábrázolhatják. A fejek tulajdonságai egyes délkelet-ázsiai
népeknél látható vonásokra emlékeztetnek. Találtak a lelőhelyeken
oltárokat" is. San Lorenzo Mezo-Amerika -szerte nagy tiszteletben álló
szent központ lehetett a korai kialakulási időszakban. Itt éltek a
leghatalmasabb olmék ralkodók és papok. Az olmék gazdaság alapját a
kukorica jelentette, de a térségben talált állatmaradványokból arra
lehet következtetni, hogy fontos táplálékforrás volt a barrakudahal, a
teknősbéka, illetve a háziasított kutyákat is megették. Majdnem
bizonyos, hogy emberhúst is fogyasztottak, mivel megölt foglyok
maradványit találták a konyhai hulladékgödrökben. A központi olmék
területeken sok San Lorenzó-i előkelő által nagyon értékesnek tartott
nyersanyag em található meg, mint például az obszidián, amely csak az
olmék központoktól távol, Mexikó és Guatemala vulkanikus területein
található, mégis valószínűleg több tonnát importáltak ebből a
vágóeszköznek kiváló vulkanikus üvegből a San Lorenzó-i olmékok. A
másik fontos nyersanyaguk a vasérc volt, amiből fényes , sokszögű
homorú tükröket csiszoltak, így nagy szerepe lehetett a rítusok során.A
San Lorenzo - fázis nagyszámú kerámia leleteinek többsége nyak nélküli
agyagkorsó, amit kukorica főzésre használtak. I.e. 900 körül San
Lorenzo ismeretlen okból hatalmas pusztításnak esett áldozatul. Minden
felszínen található emléket szándékosan megcsonkítottak. A pusztítás
okát valószínűleg sosem foglyuk megtudni, mivelhogy nem voltak az
olmékoknak írott feljegyzései. San Lorenzo soha nem heverte ki a
pusztítást, bár a spanyol hódításig voltak elszórt települések a
környéken Teotihuacán városa (a középső kialakulási korszakban kb.
I.sz. 200 - 900) A Mexikói-völgy északkeleti oldalánál, egy vízzel jól
ellátott síkágon, a Teotihuacán - völgyben fekszik. Kedvezőek a
földművelési lehetőségek, ez részben a nagy egész éven át vizet
biztosító forrásoknak köszönhető.A város egyike a legintenzívebben
vizsgált újvilági régészeti lelőhelyeknek.Teotihuacán városa több mint
20 km2 - en terült el. A város legnagyobb részét egy ütemben tervezték
meg és építették fel hálós elrendezésben. Az elfogadható számítások
szerint (ezek csak becslések) 125 000 és 250 000 lehetett a városlakók
száma - így jóval népesebb volt, mint a korabeli európai városok
többsége. A város legtöbb épületét külső fallal vették körül.Az
uralkodó a város középpontjában lakott. Az uralkodó lakóépületétől
távolabb álltak a kézművesek és kereskedők házai.A városon belül
obszidiánt feldolgozó műhelyek százait fedezték fel. Az obszidián, a
vágóeszközök anyagaként nélkülözhetetlenné vált az ősi Mezo -
Amerikában. Teotihuacán ellenőrizte a legfontosabb obszidiánbányák egy
részét. A városban jó minőségű kerámiákat is készítettek, amit széles
körben xportáltak Mezo - Amerika - szerte, főleg a maja övezetekben.A
Mezo - Amerika - kutatók gyakran teszik fel a kérdést: Mi lehetett
Teotihuacán felemelkedésének gazdasági alapja, amely végül is képessé
tette a város urait arra, hogy hatalmukat egy ilyen óriási terület
felett megszilárdítsák? Ami a földművelést illeti, a Teotihuacán -
völgy - az öntözéses földművelés ellenére - nem tarthatta el az ősi
város hatalmas népességét. Valószínűnek mondható, hogy az ősi város
ellátását biztosító földművelés az egész Mexikói - völgyre
kiterjedt.Nem lehet kétséges az sem, hogy Teotihuacán kereskedelmi
kapcsolatba került Mezo - Amerika többi részével. Teotihuacán esetében
olyan istenekke találkozunk, amelyek pontosan felismerhetők a későbbi
mezo - amerikai vallási rendszerekben is, különösen az aztékokéban.
Ismerték többek között Tlalocot, az esőistent, Chalchiuhtlicuét, aki a
víz istennője és Tlaloc hitvese volt; Mictlantecuhtlit, a föld alatti
világ urát, Quetzalcoatlt, a Tollas Kígyót; és sok más istenséget is,
melyek Teotihuacán állami kultuszának részét alkották. Mint azt a
mexikói kutató, Ignalo Bernal nyomatékosította, Teotihuacánban az első
teljesen mezo - amerikai kultúrát tisztelhetjük.A Teotihuacán birodalom
az i.sz. 7. Században veszítette el Mezo - Amerika kultúráját
meghatározó szerepét. Az írott feljegyzések hiánya miatt mindig nehéz
bizonyosat állítani az ősi államok bukásának főbb okairól. Egy dolog
azonban biztosra vehető: a város nagy részét tűzvész pusztította el,
amit invázió vagy belső felkelés is okozhatott. A város dicsőségét
később már csak a mitológia őrizte: Teotihuacán - melyet óriások
építettek - egykor olyan fontos város lehetett, hogy az istenek ezen a
helyen teremtették újra a világot.
A zapoték civilizáció (i.e. 600 - i.sz. 800)
A zapoték civilizáció történetét és kulturális jellegzetességeit
elsősorban a Monte Albánban végzett ásatások révén ismerjük. A
régészeti kutatások eredményei alapján állíthatjuk, hogy a zapoték volt
az első mezo-amerikai nép, amelyik a szó valódi értelmében vett írást
használt és tökéletesítette a talán már az olmékok által is használt
időszámítást és naptárciklusokat. Irásrendszerük egésze még
megfejtetlen, bár alapszerkezetét már sikerült megérteni. A majákéhoz
hasonlóan fogalmakat és hangsorokat jelöl, azaz logografikus -
fonetikus jellegű.I.sz. 800 táján Monte Albán hanyatlani kezdett és
ettől fogva a régészeti rétegek különböző, a zapotékok helyébe lépő
népek jelenlétéről tanúskodnak. Ez a változás a jelek szerint
különösebb ellenségeskedés nélkül zajlott le. Az újonnan jöttek
átvették és sajátjukkal ötvözték a zapoték kultúrát. Ez az új
civilizáció a mistékeké volt, a felhők népéé, ahogy őket nevezik. A
mixtékek valószínüleg egy Oaxacától északra eső vidékről származtak, és
fontos történeti és ikonográfiai adatokat hagytak ránk i.sz. 700 - 1200
között festett kódexeikben. A mixtékek társadalmi és politikai
szerkezet valószínűleg kicsiny királyságok együttélésén alapult. Ezek
egyesítését kísérelte meg i. sz. 1000 - ben a Nyolc Szarvas nevű
uralkodó. Az általa alapított királyság azonban közvetlenül halálát
követően szétesett. A mixtékek kultúráját és hagyományait Monte Albán,
majd a szomszédos központ, Mitla vitte tovább. Korábban erős hatást
gyakoroltak rájuk a toltékok, de körülbelül 1200 - tól fejlődésük
önálló irányt vett. Miközben Mitlában pompás vallási épületeket
emeltek, Monte Albánban gazdagon díszített sírokat készítettek. Ezek a
sírok a halotti kultusz változását tükrözték, ellentétben a korábbi
zapoték időkkel, az ékszereket és aranyedényeket is magában foglaló
gazdag halotti mellékletek mellett megjelent az emberáldozat. Az
elhunytakkal élő embereket is eltemettek.
El Tajín (i.sz. 250 - 900)
A legutóbbi kutatások szerint a város 800 és 1200 között állt fenn.A
klasszikus korszak idején (i.sz. 250 - 900) a Mexikói - öböl
partvidékének legfontosabb civilizációja Veracruzban jött létre. A
legnagyobb szertartásközponttá El Tajín vált, ahol tucatnyi
labdajátékteret fedeztek fel, többet mint bárhol másutt Mezo -
Amerikában. E rituális játék intenzív gyakorlása kétségtelenül
hozzájárult egy olyan kultúra kialakulásához, melynek számos
jellegzetessége egyelőre ismeretlen. Igy teljes bizonyossággal azt sem
tudjuk, hogy hívták az ezen a vidéken évszázadokon át élő népet. Az
egyik elképzelés szerint a totonákok voltak. Őket az uasztékok
váltották fel, akik azután az aztékok uralma alá kerültek.
A szubtrópusi völgyben fekvő fő központ, El Tajín a klasszikus korszak
végén ért fejlődésének csúcsára, és viszonylag hosszú virágzást
követően i. sz. 1300 - tól, a posztklasszikus korban indult
hanyatlásnak.
Leglátványosabb épületének, a Fülkék piramisának építése a város
fénykorára tehető. A templompiramison 365 fülke található, ami
kétségtelenül az év 365 napjával hozza kapcsolatba. Bizonyos, hogy az
épület nem csak templomként szolgált, hanem fontos szerepe volt az
időszámitásban is. A város legsajátosabb jellegzetessége a tizenegy
labdajátéktér, ami arra utal, hogy ennek a rituális sportnak itt
nagyobb szerepe volt, mint más mezo - amerikai városokban, és helyi
kultusszá vált.
A rituális labdajátékkal közvetlen kapcsolatba hozható művészeti
alkotások azok a finoman megmunkált kőfaragványok, amelyek "járom",
"pálma", illetve "balta" néven ismertek. Ezek valójában a labdajátékhoz
használt bőrből készült felszerelés kőből formált mintái vagy rituális
megfelelői lehettek. A patkó formájú jármok a játékost védő övek, a
balták pedig eredményjelzők lehettek, míg a pálmák a járomba helyezett
mellvédőnek felelnek meg. Ez a Mezo - Amerika szerte ismert játék a
Mexikói - öböl partján szorosan összekapcsolódott a föld alatti
világgal és az emberáldozattal - a játék végén alán feláldozták a
vesztes csapat kapitányát.
A klasszikus kori Monte Albán zapotékjai
A zapoték állam központját az Oaxaca - völgy egyik dombjának tetején
fekvő Monte Albánban i.e. 400 előtt alapították. A háromágú völgyben
tökéletes folytonosság figyelhető meg a zapoték állam kialakulási és
klasszikus kori tündöklése között. Egy valódi városi civilizáció
fejlődött itt ki, mely ha nem is versenyezhetett Teotihuacánnal, de
feltűnően városiasabb jelleget öltött, mint a korszak klasszikus maja
civilizációi.
Monte Albán vallásos ikonográfiai tanulmányozása még a kezdeteknél
tart. Az egyik probléma az, hogy a nagyszámú közgyűjteményekben
található Monte Albán - i urnák a termolumineszcenciás teszt szerint
mai hamisítványok. Az urnákon ábrázolt isteneket és a sírok
falfestményeit nem könnyű azonosítani, de bizonyosan köztük volt az
Öreg Tűzisten, a Kukoricaisten és az Esőisten. Isteneik panteonjában
számos, a klasszikus kori maják által ismert Jaguáristene és egy idős
istenség, akit a maják Pauahtunnak hívnak.
I.sz. 700 után a klasszikus Monte Albán - i civilizáció Teotihuacánhoz
hasonlóan hanyatlani kezdett. Nem sokkal jutottak később az alföldi
maják is erre a sorsra jutottak. Érdekes módon a klasszikus kor utolsó
századaiban a maja alföldön készített árucikkeket Monte Albán negyedik
fázisához tartozó raktárokban is megtaláltak. Mindebből maja
behatolásra következtethetünk, melynek nyomait a középső mexikói
hegyvidék egykori településein is felfedezhetjük.
A maja civilizáció kialakulása (i.sz. 250 - 950)
A maják az egyedüli őslakos amerikaiak, akik magukratudták vonni a tudománytörténészek figyelmét.
Az elő - maja civilizáció kialakulásának területe Chiapas és Guatemala
csendes - óceáni partvidéke, illetve a mai Guatemala város körüli
hegyvidék lehetett. A terület lelőhelyein olyan kőreliefeket találtak,
amelyek stílusa kétségtelenül ősibb, mint a maja alföld legkorábbi
művészeti emlékei. Az itt talált Hosszú Számlálással készített naptári
feljegyzések is sokkal korábban keletkeztek, mint amilyet a klasszikus
kori maják használtak.
Izapa lelőhelye - mely Chiapas Csendes - óceán menti síkságán, a
guatemalai határ közelében fekszik, a maja civilizáció korai
fejlődésének egyik kulcspontja. A település virágkora a késő
kialakulási korszakra tehető, erről az ekkor faragott kőemlékek
sokassága tanúskodik.Noha Izapa építészeti emlékein nem találtak
naptári vagy bármely más, íráshoz köthető feljegyzéseket, bizonyos,
hogy a térség fő civilizációs központja volt.
Valószínűleg a mai Guatemala város nyugati peremvidékén elterülő
Kaminaljuyú környéke volt az izapi civilizáció és a peténi maják közti
átmenet legfontosabb állomása.A maja kultúra késői kialakulási
korszakbeli Cchicanel - fázisa idején El Miradorban épült fel a nyugati
félteke legnagyobb piramisa, amely az alapzatával együtt elérte a 70
méteres magasságot.
Arra is van bizonyíték, hogy az alföldi maja földművelési gyakorlatok
ebben az időszakban egyre intenzívebbé váltak. Úgy tűnik a déli
alföldek mocsaras övezeteiben ismert bakhátas termőföldek némelyike
ebből az időszakból származik. Ez magyarázat lehet a kétségtelen
népességrobbanásra, melynek több bizonyítékát találjuk a késői
kialakulási korban. Az egyre nagyobb népesség, illetve az Izapani - és
Kaminaljuyúi - kultúra átalakulást elősegítő hatása hamarosan az
általunk is ismert klasszikus maja civilizáció létrejöttét eredményezte.
A korai klasszikus korszak a maja alföldeken: A korai klasszikus
korszak vagy Tzakol - időszak a maja alföldeken kb. I.sz. 300 körül
kezdődött el.Tikal és északi szomszédja, Uaxactún korán megteremtette
Észak - Petén kulturális fölényét.
A Tikal egyik Tzakol - kori építményébe mélyen eltemetett, szándékosan
megcsonkított 31-es sztélé felfedezése új fényben tüntette fel a
teotihuacániak jelenlétét a korai klasszikus kori Peténben. A sztélé
egy hosszú és rendkívül fontos dinasztikus szöveget tartalmaz. A
jelenet fő figurája egy gazdagan feldíszített maja uralkodó, akit a
feliratok Viharos Égnek neveznek. Bal karjának hajlatában Tikal
városának megszemélyesített szimbólumát tartotta. Két oldalán egy - egy
harcos áll, teljes teotihuacáni hadiöltözetben, Tlaloc - arcú
pajzsokkal. Számos tudós megvan győződve arról, hogy a sztélére
faragott i.sz. 435. Év elérkeztével, a hegyvidéki Kaminaljuyúhoz
hasonlóan, Tikal és valószínűleg egyéb peténi központok is a
teotihuacáni harcos - kereskedő csoportok befolyása alá kerültek.
A síksági maják valószínűleg az Alta Verapazból származó nagy
mennyiségű, nagyon értékes kékeszöld quetzaltollat, illetve egyéb, a
Mexikói - fennsíkon ismeretlen trópusi termékeket biztosítottak a
teotihuacániak számára. Cserébe azok magukkal hozták az általuk
ellenőrzött Pachuca bányából származó zöld obszidiánt, a stukkóval
díszített ivócsészéket és a háromlábú hengeres edényeket. Úgy tűnik,
hogy a Teotihuacáni Birodalom a maja övezet egésze - így többek között
a kakaóban gazdag Csendes - óceán melletti tengerparti síkság - felett
legalább annyira kereskedelmi, mint politikai fennhatóságot gyakorolt.
Teotihuacán hanyatlásával , majd bukásával a birodalom befolyása
megszűnt a maják felett. Pusztulása a fejlődésben törést okozott egész
Mezo - Amerikában, többek között a majáknál is. I.sz. 534 és 593 között
a déli maja alföldeken nem faragtak ki és állítottak fel új emlékeket,
az építkezések abbamaradtak, jelezve a még tartó politikai és gazdasági
válságot. A késői klasszikus kor elején azonban a Teotihuacán
béklyóitól megszabadult maja civilizáció újra felemelkedett.Korai
klasszikus kori civilizáció KaminaljuyúbanA mai guatemalaváros nyugati
szélén elterülő Kaminaljuyú a kialakulási időszaknak korai központja
volt, melyből később a maja civilizáció kialakult. Stratégiai
elhelyezkedését jól mutatja, hogy az Atlanti - és a Csendes - óceán
vízgyűjtő területének találkozási pontjánál fekszik, így valószínüleg
ide hordták össze és innen szállították Mezo - Amerika számos délkeleti
övezetébe az olyan létfontosságú nyersanyagot, mint az obszidián. A
korai klasszikus időszak alatt (kb. I.sz. 400 - 500 ) a terület
felkeltette Mezo - Amerika legerősebb hatalma, Teotihuacán urainak a
figyelmét is.Vajon kik éltek ezen a helyen, és kultúrájuk miért
keltette fel a hatalmas Teotihuacán érdeklődését? A kérdés legalaposabb
tanulmányozói feltételezik, hogy a lakói a hegyvidéki maja övezetet
megszálló teotihuacáni uralkodóosztály kereskedő és harcos csoportjából
kerültek ki, akik legitimitásuk megerősítése céljából talán a helyi
előkelő családok lányival házasodtak. Ezt a véleményt igazolja sok
teotihuacáni stílusú tárgy. Ahogy látható, a teotihuacániak nagyon nagy
számban voltak jelen a maja alföldeken is.
A klasszikus maja civilizáció: A klasszikus maja civilizáció az
egyetlen az őshonos újvilági kultúrák között, amely teljes
írásbeliséggel rendelkezett.
"Tipikus" maja civilizációnak a Petén - térség és a Yucatán - félsziget
alföldjein az i.sz. 300 és 900 között virágzó kultúrát tekintjük.
Legjellemzőbb vonásai a toronymagas, mészkőből épült és mészstukkókkal
borított templompiramisok; a sokszobás építmények, melyeket időnként
"palotáknak" hívnak; a lépcsőzetesen összetartó vagy "álboltozattal"
fedett épületbelsők; az épület csoportokat és néha még magukat a
városokat is összekötő kikövezett utak; a fallal körülvett
labdajátékterek; a hatalmas feliratok a sztéléken.
Ezzel szemben a hegyvidéki maják a klasszikus korszak alatt nem
ismerték az írást (bár jelentős fejlődésen mentek keresztül a késői
kialakulási korszakban), nem voltak kőépítményeik. Kultúrájuk mind a
guatemalai felvidéken , mind a chiapasi hegyvidék jó részén erősen
különbözik az alföldi maják kultúrájától és számos szempontból kevésbé
nevezhető "majá" - nak.
Maja írás és naptár: A maja írás volt az egyetlen teljes írásrendszer
az ősi Új világban, mindez azt jelenti, hogy csupán a maják tudták
tökéletesen kifejezni írásrendszerük segítségével a szóban
megfogalmazottakat. Irásrendszerük az Óvilág egyéb - például a sumer,
az egyiptomi és a japán - íráshoz hasonlóan a képírás és a fonetikus
írás elemeinek bonyolult keveréke volt. Mivel a rendszer egy összetett
szótagábécén alapult (minden szimbólum egy szótagot jelölt) , elvileg
mindent fonetikusan írhattak volna. Azonban a japánokhoz hasonlóan a
képírás nagy tekintélye és vallásos jelentősége a maják közt is
fennmaradt.
A maja hieroglifikus írás sokféle tárgyon felbukkan. Az i.sz. 3.
Évszázad utolsó évtizedétől a klasszikus kor végéig feliratok százait
vésték rá sztélékre, faldarabokra, áthidaló gerendákra és egyéb
kőemlékekre. Ezek a feljegyzések a királyi dinasztiára vonatkoztak: az
alföldi maja városokat irányító uralkodó elit így örökítette meg a
születés, a hatalomhoz jutás, a házasság, a győzelem és az elhalálozás
eseményeit. A maja kódexek gipszel kifényezett háncspapírosokból álló,
összehajtható könyvek voltak. Egykor minden bizonnyal kódexek ezrei
léteztek, a spanyol pusztítás eredményeként azonban minden klasszikus
kori kódex megsemmisült, és csupán négy posztklasszikus kori darab
maradt az utókorra.
Néhány kivételtől eltekintve a maja hieroglifák dupla oszlopokban,
balról jobbra és fentről lefelé olvashatók. Az ősi egyiptomi
feljegyzésekhez hasonlóan, a maja szövegek is szűkszavúak. A
dinesztikus feliratokat a Hosszú Számlálás naptára teszi érthetővé,
amit ugyan nem a maják találtak fel, de ők tökéletesítették.
A Hosszú Számlálás öt különböző időcikluson és numerikus együtthatókon
alapult. Az utóbbiak felhasználásával a jelölhető napok száma
megsokszorozódott. Az elkülönülő időciklusok: a baktun, 144 000 nap; a
katun, 7200 nap; a tun, 360 nap; az uinal, 20 nap; és a kin, 1 nap. A
Hosszú Számlálás azon módszeren alapult, hogy a megörökíteni
szándékozott esemény dátumát a naptár valósnak vélt kezdő időpontjához
viszonyították, melyet nagy valószínűséggel a jelenlegi világ
kezdetének tekintettek. Igy modern számokkal jelölve, a Hosszú
Számlálással kifejezett 9.8.13.0 a kezdő dátumtól számított egymillió
háromszázötvenhétezer egyszázadik nap lenne, és elérné egy naptári kör
végét, a 8 ahaut (a 250 napos számítás szerint) és a 13 popot (a 365
napos számítás szerint). Ennek a rendszernek a segítségével egy több
mint ötezer éves naptári ciklusban helyezhették el az
eseményeket.Minden nevezetes időponthoz asztrológiai előjelet
kapcsoltak, melyeket gondosan feljegyeztek. A klasszikus kor
szövegeiben felbukkanó események egy része valószínűleg a távoli
múltban történt, és a klasszikus dinasztiák isteni őseire vonatkozott.A
kutatók sokáig úgy hitték, hogy a klasszikus korban a tudás összessége
és maga az írásrendszer is a papság felügyelete alatt állt. Ma már
tudjuk, hogy leginkább csak az írnokok (ah dzib) kasztjának lehetett
módja a feliratok, a csillagászati és a történelmi információk
ellenőrzésére. Az írnokoknak saját védőszentjeik voltak: Itzamná, a
teremtő isten és az írás mitikus feltalálója, illetve a Popol Vuhbol
ismert Majomember istenségek. Az írnokok nagyon magas pozíciót
tölthettek be a maja társadalomban.
A maják távcső segítsége nélkül pontos feljegyzéseket készítettek az év
hosszáról, a Hold és a bolygók mozgásáról. Mindezeket a horizonton
látható égitestek felbukkanásának és észak - déli irányú
helyváltoztatásának megfigyelése alapján következtették ki. Bár
számításaik végső célja asztrológia volt, a maják közel jutottak a
valódi tudományos gondolkodáshoz - a Dzerdai - kódex holdfogyatkozásról
feljegyzett adatai például azon a képleten alapultak, hogy 405
holdhónap 11 958 nappal egyenlő. A Hold 29, 52592 napos szinódikus
ciklusát alapul véve következtetésük csupán 7 percel tért el a mai
számításoktól. Az említett kódex tartalmaz még egy ötoldalas Vénusz -
táblázatot is. Mindez azt sugallja, hogy a maják pontosan tudták a
Jupiter, a Mars és a Merkúr mozgását.
Késői klasszikus kori maja civilizáció: A maja városok sosem alkottak
egységes birodalmat. A maja alföldek a sumer és a görög városállamokhoz
hasonlóan független közösségekre oszlottak. Egyik város sem uralkodott
a többiek fölött, bár úgy tűnik, hogy egy ideig Tikal - a legnagyobb
klasszikus kori maja város - ellenőrzése alá vont bizonyos központokat
a Pasión folyó vízgyűjtő területe mentén. Úgy tűnik, mintha a maják
állandóan háborúskodtak volna, bár céljuk nem területnövelés, hanem
magas rangú foglyok szerzése volt. Az elfogottakat feláldozták -
rendszerint lefejezéssel, gyakran hosszú kínzás után, mely valószínűleg
szexuális csonkítással együtt járt.Az uralkodóház főistensége egy holló
alakú teremtmény volt, melyet a régészek K istennek kereszteltek
el.Mintha más amerikai civilizációk - köztük az aztékok - előkelőiről,
a maja alföldek klasszikus kori uralkodóiról is azt tartották, hogy
maguktól az istenektől származnak. Mivel az uralkodók testükben
hordozták isteni származásuk lényegét - a saját vérüket -, szükséges
volt azt a megfelelő pillanatokban a nép előtt kiontani. A férfiak a
péniszükből folyatták a vért, melyen mérges rája tüskéjével vagy
csontárral ejtettek sebet (ez utóbbi szerszám annyira fontos volt, hogy
istenként tisztelték), a nők pedig zsinórra erősített tüskéket húztak
keresztül a nyelvükön. A leírt rítust két díszített yaxchiláni áthidaló
gerenda ábrázolásáról ismerjük.
Az uralkodók általában férfiak voltak, bár néhány település örökösödési
feljegyzésein nők is szerepelnek. Ennek ellenére a majáknál az
asszonyok nagyon fontos szerepet játszottak, különösen a városok közti
házassági szövetségek létrehozásában. Úgy tűnik, az uralkodói hatalom
az apáról a legidősebb fiúra szállt, bár néhány esetben ismert a
testvéri öröklődés is. A hatalomba iktatás - mely valószínűleg egy
asztronómiai szempontból kedvező időpontban volt - fontos szertartási
alkalom volt mely foglyok feláldozásával járt együtt.Keveset tudunk az
uralkodó és családja alatt elhelyezkedő társadalmi osztályokról.
Létezett a nemesek osztálya, akik fontos szertartási és katonai
hivatalokat töltöttek be a hierarchiában. Ennek az osztálynak egyik
jellegzetes csoportját alkották a "kihelyezett" települések kormányzói.
A palota ügyeinek intézését biztosító személyek között bizonyosan
voltak írnokok, festők és képfaragók is, akiknek megvolt a saját
természetfeletti védőszentje.
Az egyes maja városokban nyersanyagok széles választékát használták
fel: a fát, csontot, kagylót, jade - ot (ez volt a legértékesebb
anyag), stukkófalakat és könyveket, agyagedényeket, obszidiánt és
pattintott kovakéseket. A pompás tárgyak nagy részének rendeltetése az
volt, hogy elkísérjék az uralkodót utolsó útjára. Minden város
uralkodóját saját temetkezési piramisában helyezték el - a toronymagas
késői klasszikus kori templompiramisok tehát mauzóleumok is egyben.
Többségüket az uralkodó halála után építették, de a palenquei Feliratok
Temploma esetében a piramist maga a Pacal uralkodó építette saját földi
maradványi számára. Az uralkodócsalád többi tagját és a nemeseket más
építményekben temették el.
A késői klasszikus kori maja város fő építményei az előkelők
ideológiáját tükrözik. Minden központban volt két-három kövekből,
épített labdajátéktér, és - mint a klasszikus kori Közép - Veracruzban
- a játék itt is szoros kapcsolatban állt az emberáldozatokkal és a
föld alatti világgal. A sikeres háborúk emlékét egy - egy
hieroglifákkal ellátott lépcsősor örökítette meg. Egyik példája
Copánban látható, melyet egy jóval kisebb város, Quiriguá népe épített,
amikor i. sz. 737 - ben meghódította a várost. A köznép városokban és a
vidéken elszórt különböző kisebb-nagyobb falvakban élt. Bár fő
foglalatosságuk kétségtelenül a földművelés volt, valószínűleg
időszakonként közmunkára kötelezték őket a nagy városok építésekor,
majd fenntartási munkálataihoz mészkövet bányásztak és szállítottak,
kőművesmunkát végeztek, víztárolókat ástak, kikövezett utakat építettek
és így tovább.
A késői klasszikus kori alföldi maja népesség vagy bármely maja város
lakóinak számáról csak feltételezéseink vannak. A város mérete alapján
Tikal lakóinak száma például 20-125 ezer között lehetett, de
valószínűleg az alsó érték állhat közelebb a valósághoz.Mivel a
gyarmati időktől kezdve a maja alföldeken a talajváltó vagy
irtásos-égetéses gazdálkodás vált uralkodóvá, a régészek sokáig azt
feltételezték, hogy ez volt az egyetlen földművelési forma a klasszikus
korszakban. Az idők során nyilvánvalóvá vált, hogy egyéb módszereket is
ismertek és alkalmaztak az ősi maják. A bakhátas földművelés széles
körben elterjedt az alacsonyabban fekvő övezetekben. Az ilyen
területeken jobb terméseredményeket érhettek el, mint ott, ahol
talajváltó művelés volt az uralkodó, ezért e térségekben az előző
becsléseknél nagyobb népességgel számolhatunk.
A maja civilizáció hanyatlása a déli alföldeken: A déli alföldek késői
klasszikus kori maja civilizációi virágzásuk tetőpontját az i.sz. 7
évszázad végén, illetve a 8. század folyamán érték el. I.sz. 800 táján
azonban egy széles területet érintő és megmagyarázhatatlan hanyatlás
jelei kezdtek mutatkozni a déli maja városokban.
I.sz. 900 - tól gyakorlatilag nem használták a maja Hosszú Számlálást,
helyette a posztklasszikus korban az északi alföldeken elterjedt a
feljegyzések Rövid Számlálásnak nevezett csonkított változata. Ebben a
korszakban egy ugyanolyan féktelen pusztítás nyilvánvaló jeleit lehet
kimutatni, mint amilyen egy évezreddel korábban az olmék között söpört
végig. Hova tűntek azok az emberek, akik sorsára hagyták a városokat,
és mi volt az oka? A számtalan feltételezés ellenére a kutatók ma sem
tudják pontosan a választ. Bár a régészeti bizonyítékok azt mutatják,
hogy néhány város a posztklasszikus korban is fenntartott egy bizonyos
népességet és kultúrát, az előkelők és hozzátartozóik bizonyosan
eltűntek. A feltételezések egy része a gazdasági okokra helyezi a
hangsúlyt - vagyis hogy a föld túlzott kiaknázásával járó
éghajlatváltozások miatt összeomlott a földművelés. Mások a
társadalompolitikai okokat tartják meghatározónak, többek között a maja
tömegek lázadását kegyetlen uralkodóik ellen. Egyértelmű bizonyíték
azonban egyik feltételezésre sincsen.
Posztklasszikus korszak - Aztékok (i.sz. 1200 - 1521)
Az újvilági kultúrák közül az azték civilizáció a legismertebb. Egyik
fő forrásunk például Bernardo de Sahagún, a korai szerzetes által
nahuatl anyanyelvűektől gyűjtött információk alapján összeállított, 12
kötetes nagy Enciklopédia az azték életet pontosan mutatja be. Nincs
mégy egy olyan újvilági nép, amelyről ilyen gazdag írott adatokkal
rendelkezünk.
Az aztékoknak két eredetmítoszuk volt, mindkettő hangsúlyozza, hogy nem
őslakosai a Mexikói - völgynek. Valószínű, hogy fejlődésük korai
szakaszában földművelő népek voltak, akikre a tolték kultúra hatást
gyakorolt. A völgy amikor az aztékok a 13. század elején megérkeztek,
már lakott volt. Itt éltek többek között: az atzcapotzalcói tepanekek a
Nagy - tó északnyugati partján, Texcoco tolték eredetű állama a tó
keleti partján, és Cuchuacan városa. Az azték prófécia - miszerint
városukat egy olyan mocsaras szigeten fogják megalapítani, ahol egy
fügekaktuszon ülő sas kígyót tart majd a csőrében - 1325 - ben
teljesedett be, mikor az aztékok letelepedtek Tenochtitlánnál.
Az aztékok, kihasználva katonai tapasztalatukat, nemsokára megdöntötték
hűbéruraik hatalmát, majd létrehozták a Hármas Szövetséget Texcolóval
és Tlacopannal. Nemsokára már ők gyakorolták a legnagyobb hatalmat a
völgy fölött, ezzel megteremtve Mexikó későbbi meghódításának alapjait.
Az azték birodalomépítési törekvések a 14. Században kezdődtek. A
birodalom felépítése Ilhuicamina uralma alatt (1440 - 1468)
folytatódott, majd a hatodik uralkodójuk, Axayacatl (1469 - 1481)
fejezte be azt. Axayactl uralkodása alatt Tenochtitlán fennhatósága alá
került Tlatelolco, így Tenochtitlán - Tlatelolco ikervárosa lett a
főváros.
Az azték hadsereg hatalmas volt, az egyes egységek élén hadifőnökök és
"tisztek" állnak, akik hadifoglyok ejtésével szerezték rangjukat.
Félelmetes fegyvereik voltak, ezek közül is a leghíresebb a szörnyű
Macahuitl, a lapos kardbuzogány, melynek vésett élébe obszidián
pengéket helyeztek. AZ egyik legfőbb fegyver a dárdahajítóval használt
dárda volt, az íjászok feladatát pedig az otomi törzsi zsoldosok látták
el. A legyőzött, ellenséges államok a Hármas Szövetség adófizető
városai lettek, az azték helyőrség irányítása alatt.
Bár az aztékok fejlődésük korai szakaszában a társadalmi és politikai
szerveződés törzsi fokán állhattak, 1500 - ra elérték az
osztálytársadalom szintjét. A hierarchia alján a jó bánásmódban
részesített rabszolgák voltak, őket követték a szolgák. A nép zöme
közember, macehualtin volt, akik közösségi földeken haszonbérlőként
dolgoztak. Ezek a szabad emberek és családjaik a calpullinak nevezett,
helyhez kötött rokonsági csoportokba tartoztak. Fölöttük állt a
nemesség vagy pipiltin, akik a legfelső bürokrácia szerepét töltötték
be az azték birodalomi rendszerben. Közülük került ki az uralkodó
tanácsadó testülete. Ez a testület választotta az új uralkodót.
A tudósoknak nagy fejtörést okozott a pochteca gazdasági intézménye. Ez
a luxusjavakkal kereskedő, nagy távolságokat bejáró kereskedők
testülete volt.
Az azték állam nagy mérékben importált élelmiszereket és kézműves
termékeket. AZ azték állam gazdasága a Mexikói - völgy
élelemtermesztésén alapult. Az éghajlati viszonyoknak köszönhetően
sokféle élelmiszert tudtak itt termeszteni. A legnagyobb kereskedelmi
piacuk Tlatelolcóban volt.
Az aztékok vallásának általános jegyei sokban megegyeznek az olmékoktól
eredő vallási hagyományokkal. Minden természetfeletti lény kultuszát a
cölibátusban élő papok felügyelték, akiket a papneveldékben készítettek
fel hivatásuk gyakorlására. Ők tartották számon a rítusokat, és
felügyelték a felajánlásokat és áldozati bemutatásokat.
Az aztékok megjósolták civilizációjuk pusztulását. Minden 104. évben,
amikor a 260 napos és a 365 napos naptári számítás, illetve a Vénusz
bolygó ciklusa (584 nap) egybeesik, félelem és rettegés töltötte el
őket, hogy az Ötödik Nap kihuny. Ezért a Tűzistennek szánt
áldozataikkal próbálták megmenteni a világot.
A spanyolok 1519 - ben érkeztek az itteni területekre. Egy bizonyos Sem
Hernán Cortés, a visszatért Tollas Kígyónak hitt férfi, az azték állam
elégedetlen adófizetőivel megnövelve csapatát könnyedén jutott el a
fővárosig, majd végül megdöntötte az Újvilág utolsó és egyik legnagyobb
ősi civilizációját. 1521 áprilisában egy bátor védők tetemeivel
borított , romba döntött városban ért véget a mezo - amerikai népek
civilizációjának háromezer éves története.
Dél - Amerika - Az inka birodalom (i.sz. 1438 - 1532)
Az inka állam eredetileg a politikai hatalomért küzdő kis városállamok
egyike volt a Sierra déli részében. 1438 - ra vezető szerepre tett
szert, a területen, s alig egy évszázadon belül 320 km széles, északtól
délig pedig 3200 km hosszúságot elérő birodalmat hódított meg. A
birodalom északi határa Ecuador - Kolumbia határvonala volt, a déli
pedig a Maule - folyó, Chile középső részén.
Az inka történelemből, nem maradt fenn írásos forrás. Az uralkodók, a
csaták , a hódítások és egyebek története szájhagyomány útján
terjedt.Az inkák gyakran megtámadtak más törzseket, de miután Cusco
közvetlen környéket meghódították, a további hadjáratok, már nem hoztak
tartós területhódításokat. Csak Viracocha, a 8. Császár (vagy Inka)
uralma alatt, 1410 körül keresett Cusco állama szövetséget szomszédos
országokkal politikai és területi terjeszkedés érdekében. 1437 - re,
alig 100 esztendővel a spanyol hódítás előtt, az inkák meghódították a
legerősebb hegyi államot Chancát. A birodalom nagysága miatt
megjelentek a kormányzói és egyéb tisztségek. Új közigazgatási osztály
jött létre.
Az inkák fejlett mérnöki tudománnyal rendelkeztek. A partvidékeken
kukoricát, babot és gyapotot, a felföldeken krumplit és quinoát, a
trópusi erdőkben egyéb növényeket és a koka nevű kábítószert
termesztettek. Szerszámként kézikapát, ásóbotot és lábekét használtak.
Állattartók voltak, a jó minőségű legelőiken málhásállatként, illetve
finom gyapjáért tenyésztettek láma és alpaka csordákat.
1532 - ben, amikor a birodalom a nagyszabású hódítások után, mind
kultúrájának, mind közigazgatása tekintetében hatalma csúcsán állott,
jöttek a spanyolok, és 10 év alatt jóformán lerombolták az inka
civilizációt. 1580 - ra egyszer s mindenkorra véget vetettek az inkák
uralmának.
© Indiánok . Minden jog fenntartva.
