A síksági indián élete nem könnyű. Nemzedékek tapasztalata ezért jól
elhatárolt feladatokkal munkamegosztást alakított ki férfi és nő között.
Az első fehér utazók döbbenten számolnak be az indián nők nehéz
munkájáról: hogyan hordják a vizet, a tűzifát, főznek, gyereket
nevelnek, készítik a bőröket, hímeznek, táborbontáskor ők szedik le a
bőrből készült sátrat a sátortartó rudakról, ők málházzák fel a
lovakat, vezetik azokat az úton, táborveréskor az ő dolguk a tipi
felállítása, berendezése is, aztán kezdődik minden elölről. Az indián
férfi ezzel szemben nem tesz mást, csak pipázik, történeteket mesél a
barátainak, szertartásoknál segédkezik, harcol, vadászik, vagyis a
kedvteléseinek él. Csakhogy a harc és a vadászat nem szórakozás, hanem
kötelesség, kimerítő munka, hiszen családja, törzse sorsa függ attól,
milyen szerencsével tudja becserkészni a bölényt, őzet, antilopot.
Gyakran egész nap követi a nyomot, míg sikerül valamit puskavégre
kapni. Ezzel a dolga még nem ér véget, mert az elejtett állatot meg is
kell nyúzni, feldarabolni, felrakni a lóra, önmaga és népe
veszélyeztetése nélkül kell visszajutnia a faluba.
De nem kötheti le figyelmét asszonymunkával, hiszen bármikor támadás
érheti a tábort. Nem cipelhet lován nehéz csomagokat a falu
költöztetésekor, hiszen bármelyik domb mögül előronthat egy ellenséges
harci csapat, és meg kell védenie asszonyát, gyerekeit.
Aki "sebet kap" és összeesik, arra a szembenálló csapat tagjai egy
emberként rontanak rá, hogy testét puszta kézzel, vagy kézben tartott
tárggyal - íjjal, lándzsával, korbáccsal - megérintsék, ahogy mondják:
ütést számoljanak.
Aki a szent pipát és a nép sorsát tartja kezében, nem lehet önző, saját
érzelmeit, cselekedeteit alá kell rendelnie a nép érdekeinek. Ezért
utasítja vissza annyi harcos a főnöki tisztséget. Úgy érzik, hogy túl
súlyos kötelezettségeket róna rájuk a pipa és a skalpfürtökkel
díszített főnöki ing.
(Forrás: www.indianok.fw.hu)
© Indiánok . Minden jog fenntartva.
